|
|
A székelykapuk története
A míves módon elkészített székelykapuk érdekes történettel szolgálnak az őket faggatóknak. Az első látásra, laikus szemmel végigmért darabokról egy szakértő pillanatok alatt megállapíthatja, hogy rosszul sikerült próbálkozása egy korabeli mesternek, vagy valódi kincse a székelyeknek. Az utánzatok, ahogyan korunkban is, a múltban sem keltettek tapsvihart a szemlélő közönség soraiban. A kiválóságokat elismerték, tovább ajánlották, a kontármunkákat becsmérlő kijelentések özöne fogadta. A fedett, kötött kapu egy tiszta ácsszerkezetű építmény. Ennél fogva rokonságát is az alkotó mesterség, más hasonló tulajdonságokkal rendelkező, épített szerkezetei között kell keresnünk. Kialakulásuk szempontjából nem valószínű a B. Nagy Margit által megfogalmazott, az egyszerű leveles kapuktól származtatás ténye, olyan természetes kapcsolat, vagyis egy időrendbeli fejlődési sor megléte, melynek elején a leveles, s a végén a fedett, kötött nagykaput tálalnánk: bizonyára egyidejűleg léteztek az említett kaputípusok, illetve azok területenkénti változatai, kapcsolódva a korabeli társadalom hierarchiájának megfelelő rétegekhez, esetleg népcsoportokhoz. Valószínűleg mindenik típusnak megvan az önálló előtörténete, természetesen nem zárva ki az egymásra hatás lehetőségeit. Ezt látszik megerősíteni az is, amit a kortárs kapuállítók, mesterek elmondanak egyes újabb keletű kapukról: »Olyan kapu, amelyik a népi stílustól idegen, elég van. Összevissza tarka-barkázzák, minden apró-cseprő dologgal cicomázzák, de nem az a masszív faragás. Hat azoknak jó, mert azt mondják, tarka-barka díszítés van rajta, jó sok minden van rajta. ...« Silány kapukat azelőtt is készítettek. A szerkezetileg hiányos, helytelen, nem ácsmesterek, esetleg kontárok által összerótt kapuutánzatok nem tekinthetők külön típusoknak. A nagykapuk kialakulásában az olyan jellegűek, mint a kötés nélkül valók nem egyes fejlődési fokozatot jelentenek, hanem jobb esetben félresikerült próbálkozások. Idézzük ismét az egyik udvarhelyszéki kapufaragót: »A kapu három főrészből áll. Elsősorban ugye, az oszlopok, második sorban az összekötő, úgy nevezzük, kontyfa, a harmadik főrész pedig a hónaljkötések. Ezek képezik, mondjuk a fő témát. Erre osztán jönnek a nyílók reá s a fedélzet, a tető...« Ilyenek tehát a ma is álló »székelykapuk«. A Szabó T. Attila által közölt levéltári forrásokból ugyanilyennek ismerjük meg a XVII.-XVIII. sz.-i udvarházak előtt álló nagykapukat is. ».. . 1636: Az sövényfalui udvarház elsőben bemenvén vagyon nagy öreg festett három temérdek oszlopokon álló kötött galambbúgos kapuja zsindelyes, mely kapunak deszkázatját mostan építgették. ..« A százhúsz-egynehány településen álló XVII-XVIII. sz.-i udvarház-kapu meglétét bizonyító történeti forrásanyagot feldolgozva már mintegy évtizeddel ezelőtt Szabó T. Attila így nyilatkozott: ». ..Az udvarház-kaput nehéz volna az egyszerű, kétosztású leveleskaputól kiindulva eredeztetnünk akkor, amikor történeti adataink sorában a fogarasföldi Kucsulátáról 1632-bol eddig legrégebbi ismert egyik udvarház-kapu szűkszavú, majd utána az udvarhelyszéki Siménfalva 1636-beli egyik udvarház-kapujának valamivel részletezőbb leírása már a legfejlettebb két egységből álló, zsindelyfedeles, galambbúgos kaputípust állítja elénk. Sajnos nincsen meg jóval későbbről sem az erdélyi jobbágy- és zsellértelkek kapuiról szóló leírás, még kevésbé ábrázolás... Így csak bizonytalankodva kockáztathatjuk meg azt a feltevést, hogy népi környezetben a fejlődés talán valóban úgy indulhatott meg, és az egyszerűbb típusok kialakulásának fokán úgy folyhatott le, ahogy azt B. Nagy Margit megrajzolta, a népi galambbúgos...kapuforma kialakulásába azonban minden valószínűséggel belejátszhatott a középkori várkapuktól aligha függetleníthető főúri-nemesi udvarház-kapuban önként kínálkozó minta, illetőleg a tőle kisugárzó hatás is.« Térjünk vissza azonban az ácsmesterséget érintő, már felvetett gondolatokhoz. Ez a mesterség bizonyosan egyidős a magának, a földfelszínre házat, hajlékot, fedelet építő emberrel. A ház funkciójának fokozatos differenciálódásával, a reprezentatívabb, közösségi célú épületek emelése iránti igények növekedésével együtt gyarapodtak az adott kornak megfelelő tudományos, technikai ismeretek, melyek többek között az építőmesterség fejlődését is elősegítették. Sokat tudunk az ókor, a középkor építő-, kőfaragómestereiről, akik szerkesztési ismereteiket a geometriára alapozták, s munkáik során a különböző a szerkezetek állékonyságára vonatkozó bőséges tapasztalataik révén egyre biztosabb, hatékonyabb építő gyakorlatra tettek szert. Ezek ismeretét, s mesterségbeli fogasaikban való alkalmazását nem tagadhatjuk meg a korabeli ácsoktól sem. Különösen nem, ha az első, történeti forrásokban is említett galambbúgos nagykapukkal rokon olyan emlékekre gondolunk; mint a kárpát-medencei faépítészet, ácsmesterség XVII-XVIII. sz.-i egyik csúcsteljesítményeként értékelhető fa haranglábak. Emellett nem szabad elfelejtkeznünk a lenyűgöző, monumentális, néhol még álló gótikus, barokk fa fedelszerkezetekről sem. Ismerjük a gótika korában épített várak kaputornyainak gyalog- és kocsibejáróit, melyek mind használati, mind formai szempontból hasonlóak a fedett, kötött kapukhoz. Az egykori várábrázolásokon is felfedezhetünk hasonló formájú, néhol építmény alatti átjárást biztosító, másutt szabadon álló, fedett, kötött fakapukat. Nem lehet véletlen, hogy éppen a Békés megyei ajtósi családból származó Albrecht Dürer művein láthatunk ilyen kapukat. Magyarországon a tatárjárás után IV. Béla rendeleteire kezdődött meg a kővárak építése. A korábban emelt faerődítmények, »palánkok«, továbbá a késő középkori kővárakhoz épített elővárak, »huszárvárak« is bírtak kapukkal - valószínűleg hasonló kötött felépítésűekkel -, s ha ezek egy-egy esetben, védelmi okokból egy kapuépítmény vagy torony földszintjén keresztüli átjárást tettek lehetővé, akkor szerkezetileg a fedett kapukhoz hasonló bejáratok adódtak. Ezek későbbi leszármazottainak tarthatjuk a sziléziai XVIII. sz.-i, telekhatáron álló gazdasági épület áthajtóját számos, Bulgária egyes településein előforduló házkapukkal egyetemben. Az előbbiekben már tárgyalt könyökfának itt nemcsak merevítő, hanem fesztávolságot csökkentő szerepe is van, s a kötött kapuk lezárásának sokszögre szerkeszthető íve, melyet néhány kutató erőltetettnek tartott, egyszerűen a hónaljkötések helyének gyakorlatias megválasztásából következik. Nehezen eldönthető, hogy mikor épülhettek az »első« fedett, kötött kapuk. Annyi az eddig leírtakból is kitűnik, hogy a készítésükhöz szükséges mesterségbeli tudás már a XIII. század elején is adott lehetett.
Kusinszki András
www.fa.lap.hu | www.magyartermek.lap.hu | www.neprajz.lap.hu | www.fengshui-kert.lap.hu |
Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.
|