pagerank


webeuropay
Cseszneki vár webdesign

Gondolatok a Cseszneki Vár Weboldalról

A Cseszneki Vár webdesign hajaz a vártúrák portálra, és nagyon jól teszi, hiszen szerves részét képezi. A Vártúrák első állomása Csesznek vára, mely a weblapon a megszokott Civertan légifotó minőségben jelenik meg. Így felülről nézve, szinte érthetetlen, hogy hogyan tudták lerombolni ezt a várat, hiszen remek kilátás nyílik minden irányba. Aztán, rutinból letekerve az oldal aljára, megláttam a grafikát. Akkor arra gondoltam, hogy bizony, a hatalomvágy és a dölyfösség nem vezet semmire. A szegény, nincstelen parasztasszony a jövőt tartja a kezében, kis kunyhóját nem sok napfény éri, de az aprónép tiszta, rendes, a lovak jól tápláltak, a tarisznyában tán az urának visz enni (hogy az meg haza hozhassa a gyerekeknek, mint madárlátta kenyeret). A vár pedig áll viharverten, megszégyenülve, még érezni az kiégett falak szagát… A boldogság bizony csakis bennünk lakik, szinte harsogja a néma jelenet.
A jól tagolt oldalon, a vár története után rögtön azt is megtudhatjuk, hogy egész évben várják programok a látogatókat. Ha lemaradtunk valamiről, érdemes elővenni a következő évi naptárat és feljegyezni, hogy Cseszneken látnivalónk akad.
Nyomban be is nevezhetünk egy hároméves vártúra sorozatba, ahol kiskirályfiként barangolhatjuk be a vidéket.
Hírek, cikkek és különböző kiadványok között válogathatunk kedvünkre, és ha elszántuk magunkat, kiszámíthatjuk, hogy hogyan osszuk fel a kirándulásra gyűjtött pénzt. Korrekt jegyárak mellett akár többszöri megtekintés is megvalósulhat, és garantáltan összehozza az egész családot.

Cseszneki Vár

 

Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.