Díszítsük Karácsonyfáinkat a Feng Shui kertekben is
A hagyományok szerint Karácsony éjjelére feldíszít a család egy fenyőfát a szobában, melyet a Télapó, vagy a Jézuska hoz, materiálisabbak együtt vásárolják a fenyőfát a piacon. December 24-én díszítjük fel a fákat, és egészen Vízkeresztig, január 6-áig ékesíti napjainkat.
Nagyáruházakban már október végén megjelenik a feldíszített fenyő, mely szembeszökően figyelmeztet arra, hogy legszentebb ünnepünk lassan, de biztosan elüzletiesedik.
A tartós fenyőfának három fagyot kell lábon kiállnia a kivágása előtt, így értelmetlen és környezetszennyező is, ha már november elején vágják és árusítják.
Te mit választanál? - Vágott fenyő kontra műfenyő
A gyökeres, vagy konténeres fenyők kisebb méretűek ugyan, de az ünnepek elmúltával kiültethetők kertekbe, parkokba, vagy adományként elkerülhetnek a helyi óvodák, iskolák, ápolási intézmények udvarára. Ennek előfeltétele a gyökérlabda rendszeres öntözése, hiszen a lakás meleg, száraz levegőjétől hamar kiszárad a föld. Jobban kedvelik a fűtetlen előszobákat ezek a fenyőfák, így megóvhatjuk a levélhullástól és pusztulástól őket.
A csúcsdísz jelképezi a Betlehemi csillagot, melyet egy angyal is helyettesíthet, illetve a kommerszé vált hegyesedő üveggömbök vették át ezt a szerepet.
Mesterséges fenyőfák
Az első műfenyőket Németországban készítették el, a XIX. században, ahol zöldre festett libatollal kísérleteztek. Különböző méretekben árulták őket, és fő díszük a gyertyákat helyettesítő piros műbogyók voltak.
A későbbiekben kefesörtéből készültek a műfák, illetve alumíniumszálakból.
Ezek a fák azonban nem felelnek meg a környezetvédelmi szempontoknak, hiszen előállításuk során kőolajat használnak fel, elhasználódásuk után pedig a szeméttelepen végzik, hiszen nem újrafelhasználható az anyaguk.
Hollywoody filmeket idéző fogásokkal jelentek meg a kereskedők, amikor színes száloptikák segítségével készítették el az trend fenyőit.
Ezt követték a kartonpapírból, üvegből és kerámiából készült műfenyők.
Átmenet az élő és a műfenyő között, amikor a műfa törzsét valódi fenyő kérgével fedik be.
A vita folyamatosan jelen van ezek körül a mesterséges díszfák körül, ellenzői és támogatói is akadnak szép számmal, és indokaik környezetvédelmi szempontból nagyjából hasonlóak. Mindenki döntse el maga, hogy melyik változat a szimpatikusabb számára.
Én a kertbe ültetett élő fenyők feldíszítésére voksolok.
A valódi, vágott fenyők használata mellett egy dolog szól: kerttel rendelkezők aprítás után remek takaróanyagot, mulcsot nyernek, míg a vastagabb törzs a nyári szalonnasütések alkalmával elhasználható.
Kerti fák díszítése
Fényfüzér használatakor ez az első, amit fel kell helyeznünk a fára, gondosan ügyelve arra, hogy csakis kültéri világítótesteket használjunk. A fényfüzér mellett vagy helyett használhatunk színes raffiafonatokat és szizált is. Kültéren nem érdemes valódi üveggömböket kihelyezni, mivel a macskák előszeretettel piszkálgatják őket, és eltörve balesetveszélyesek. Műanyag vagy hablabdák elérhetőek, és olcsóbbak is.
Diót, mandulát, különféle tobozokat natúr színben vagy festve felaggathatunk a kerti Karácsonyfára, de friss gyümölccsel ne kísérletezzünk, mert használhatatlan lesz az első fagy után, ami kint éri.
A gyerekek készíthetnek őszi termésgyűjteményükből függő díszeket vagy füzért, melyet akril lakkal lefújva tehetünk tartósabbá a szezon idejére.
Magasabb fákra, ahová a macskák már biztosan nem jutnak fel, kiakaszthatunk madáreleséget, különböző bogyókat: madárbirset, tűztövis bogyót, csipkebogyót, illetve készíthetünk pattogatott kukoricából füzért a számukra. Amikor rátalálnak, élő díszei lesznek a kerti Karácsonyfánknak.
Színek használata a Feng Shui elvei szerint
Ha mereven ragaszkodunk a Feng Shui elveihez, akkor az adott területnek megfelelő színeket alkalmazzuk, egymással kombinálva. Azonban a Karácsony ünnepe a szeretetről, a sokszínűség elfogadásáról is szól, bátran kombinálhatjuk hát a színeket egymással mindaddig, míg nem kapunk kaotikus képet. Szimbólumokat is kihelyezhetünk, a Báguá területnek megfelelve, de na vigyük túlzásba: a jelképek csak felerősítik az életterület hatását mindennapjainkra, viszont a jelenünket magunknak kell formálni.