Ép testben, ép lélek
2009. június 19.
Ép testben, ép lélek - Program Fülöpházán, Kerekegyházán
A tematikus előadások 5. programja zajlott pénteken este a Kiskunsági Nők Egyesületének rendezésében Fülöpházán.
Izgalommal vártuk mindannyian az „Ép testben ép lélek” legújabb előadását. Összejövetelünket megtisztelte, az Egyesült Királyságból érkezett Valeri asszony. Valeri azért látogatott el hozzánk, hogy betekinthessen Egyesületünk életébe, mindennapjaiba, és véleményt nyilvánítson a Magyarországon folyó női egyesületi munkákról.
A program címe is pontosan kifejezi, hogy mi a kitűzött célunk. A családok összetartása mellett az egészségtudatos nevelés ma minden hasonló tematikát felölelő civil szervezet számára, szó szerint létfontosságú.
Első előadásunkat Dr. Somhegyi Annamária, a Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója tartotta, aki a testi, lelki és szellemi egészségről egyaránt beszélt. Egészében kell foglalkoznunk a témával, mert különben nem érünk el csak részleges eredményt. Az előadás Kerekegyházán a Művelődési Házban volt, melyet nagy érdeklődés övezett, hiszen gyermekrajz kiállítással és kóstolóval párosult a napi program.
Előadóink között van élelmiszerbiztonsági szakértő, tiszti főorvos, agrárszakértő. Ők mindannyian azért tevékenykednek, hogy a maguk szakterületén informálják a lakosságot, egyben rávilágítanak a helyi termékek fogyasztásának fontosságára.
Valeri asszony nagy elismeréssel szólt az előadás végén az elkezdett munka fontosságáról, és megállapította, amit már az Egyesület is érzékelt hazai visszajelzések alapján: ami külföldön már megszokott, tudatosságra épülő szokás, az nálunk még mindig, a rendszerváltás után 20 évvel is gyerekcipőben jár.
A Kiskunsági Nők Egyesülete kerekegyházán azért tevékenykedik, hogy Kecskemét és környéke elöl járjon a felvilágosítás és prevenció területén. Ehhez a munkához minden segítséget megkapunk a nemzetközi kapcsolattól - nyilatkozta az előadás végén Valeri.
Rendekné Olga beszámolója