Fűszer- és gyógynövények
Fűszernövénykert, gyógynövénykert tervezése a Feng Shui elvei szerint
A Feng Shui kertekben is helyet kaphatnak a fűszernövények, hiszen életerővel töltik meg a teret, ágyásuk megfelelő kijelölésével áldásos hatást fejtenek ki a tulajdonosok életére.
A fűszernövények ételek, italok fűszerezésére használatosak. A legkülönbözőbb növényi részeket alkalmazzuk ízesítésre: gyökér, szár, hajtás, levél, virág, szirom, mag. Használhatóak frissen, szárítva, liofilizált és fagyasztott állapotban is. A feldolgozás módja szerint egészben, morzsolva, darálva, őrölve. Harmonizáló fűszernövényekből fűszerkeverékeket lehet összeállítani.
A gyógynövények között találunk elsősorban gyógynövényként, zöldségnövényként, dísznövényként, vagy gyümölcsként termesztett növényeket és mezei vagy vadon termő gyógynövényeket is. A gyógynövények legkülönbözőbb részei alkalmazhatóak gyógyászati célra, a gyökértől a száron, hajtáson át, a levélig, illetve a virágos gyógynövények virágának részei is, valamint a mag.
Fűszernövénykert helye és növények kiválasztása
Kezdetben azokat a fűszernövényeket, gyógynövényeket célszerű saját kertünkben termeszteni, meghonosítani, amelyeket gyakran használunk a konyhában, vagy a házi patikában.
Amíg megismeri és harmóniába hozza egymást ember és növény, az ablakpárkányon való kertészkedés is bőven megteszi.
A növények elhelyezésekor nemcsak a Feng Shui elvei számítanak, hanem a növény általános környezeti igényei is. Elsősorban ezeket kell figyelembe venni és a kiszemelt célnak megfelelő területhez megkeresni a megfelelő növényt.
A növények számára legjobb a vegyes ágyak kialakítása, azaz a gyógy- és fűszernövényeket használjuk a veteményesben, a gyümölcsfák alatt és a díszkertben is.
Hatásukat kifejtik a növényekre és a területet erősíti erejük.
Észak, Karrier és Nyugat a Gyermek, kreativitás területeinek növényei
Ennek szellemében a gyorsan növő növényeket, melyek önvetéssel is szaporodnak, vagy hamar terebélyesednek, a Északon, a Karrier területén érdemes elvetni, elültetni, illetve Nyugaton, a Gyermek és kreativitás területén.
Ilyenek a körömvirág, a bazsalikom, borágó, muskotályzsálya, levendula, fodormenta, borsmenta, citromfű, kaliforniai kakukkmák, mezei cickafark.
Különösen erősíti a pozitív hatásokat a Karrier területén a kék színű, a Gyermek és kreativitás területén a fehér színű virágban pompázó növények.
Észak-nyugat, a pártfogók területének növényei
Jellemzően a szürke szín fejti ki kedvezően hatását, ezért a szürkés, ezüstös levélárnyalatú, vagy viaszos levélbevonattal rendelkező gyógy- és fűszernövények jöhetnek számításba.
Ezek közül is különösen ajánlott az articsóka, levendula, aloé, fokhagyma, vöröshagyma, tárkony, rozmaring.
Északkelet, a tanulás és tudás megszerzésének növényei
A terület alapszíne a kék, azaz minden kékes árnyalatban virágzó gyógy- és fűszernövény helyet kaphat ezen a területen.
Kék virágú gyógy- és fűszernövényeink: levendula, ánizsillatú izsópfű, búzavirág, citromverbéna, borágó.
Kelet, az Egészség és Család területének növényei
Ennek a területnek az alapszíne a zöld, tehát minden zöld színű, a leveléért, hajtásáért termesztett és örökzöld gyógy- és fűszernövény is besorolható ide.
A teljesség igénye nélkül: bazsalikom, kapor, babér, borsikafű, borsmenta, izsóp, kakukkfű, koriander, kömény, lestyán, metélőhagyma, oregánó, rozmaring, snidling, majoránna, zeller, petrezselyem.
Nyugat, a Kreativitás és Gyermek területének növényei
Az első bekezdésben felsoroltakon kívül ide sorolhatók még mindazok a növények, amelyeknek fehér a viráguk: ánizs, bazsalikom, borsfű, koriander, citromverbéna, hagymafélék.
A változatosan elkészíthető és felhasználható gyógynövényeket is besorolhatjuk ebbe a kategóriába.
Dél, a Hír és Hírnév területének növényei
Tűz elemű terület lévén a forrósító, vérkeringést javító gyógynövények és piros virágú gyógy- és fűszernövények helye.
Piros virágúak: kakukkfű, zöld menta (Mentha spicata).
Piros levelű, levélnyelű, termésű: bazsalikom, mángold, rebarbara, paprika, paradicsom.
Vérkeringést serkentő hatásúak: menta, rozmaring, bazsalikom, ánizs, koriander, fokhagyma, zsurló, csipkebogyó, mályva.
Délkelet, a Gazdagság és Siker területe
A Fa elem jegyében a fás szárú, fásodó szárú, illetve a lila virágú gyógy- és fűszernövények helye.
Fás szárú, fásodó szárú növények: boróka, rozmaring, izsóp.
Lila virágúak: bazsalikom, kakukkfű, zsálya, mák, veronika, rózsa.
Dél-Nyugat, a Szerelem területe
Színe a rózsaszín, eleme a Föld. Az ide tartozó növényeknek a földbeni részeit vagy kérgét, termését használjuk.
Gyökeréért, földbeni részeiért termesztett gyógynövények: katángkóró, angelika, édesgyökér, nadálytő, ziliz, kálmos.
Rózsaszín virágúak: levendula, verbéna, zsálya, mályva, bazsalikom, cickafark, macskagyökér, mák, kasvirág.