pagerank


webeuropay
Futórózsa

Futórózsa a Feng Shui kertben
Futórózsa apácarács mellett
A Feng Shui szerelemnövénye a rózsa, míg a futórózsa a fejlődő üzleti kapcsolatokra is felemelő hatással van, megfelelő elhelyezés a gondozás esetén.
A rózsa színének megválasztása több dolgon múlik.

Kerítés mellet nevelt rózsa
Első, a megrendelő ízlésvilága, hiszen a kert tulajdonosa fog gyönyörködni a rózsákban. A második legfontosabb, hogy a szín és a kitűzött cél harmonizáljon egymással. Déli területen a vörös rózsa dinamizmusa feszültségkeltő is lehet, azonban rózsaszínnel vagy naranccsal, esetleg a csillapító fehér színnel befolyásolhatjuk az izzó szenvedélyes vitákat mind a szerelemben, mind az üzleti életben.
Futórózsa fehértől a rózsaszín árnyalataiban, egyetlen rózsatövön
A futórózsákat 1,5-2 méterre ültetjük egymástól. Fal előtt alkalmazva, legalább 50 cm helyet kell hagyni, illetve konzol, rács, apácarács, lugas mellett 20 cm-re ültetjük ki.
Pergola és lugas kialakításánál nagyon fontos, hogy oszloponként kettő rózsatővel kell számolni.
Hagyományosan ősszel telepítjük a rózsát, azonban tavasszal is lehet kísérletezni az ültetéssel. Bővebb öntözést fognak a tövek igényelni az első évben, a biztosabb eredés érdekében.
Futórózsa nevelése boltív mellett
Metszeni tél végétől tavaszig kell, azaz február végétől április közepéig. Indokolt esetben, pl. ha elszáradt ágakat vagy fertőzést látunk, év közben is lemetszhetjük őket.
Remontáns, többször virágzó rózsafajtákat tavasszal szabad metszeni, míg a többi rózsafajtát általánosan csak ifjító és alakító metszésben részesítünk.
A metszést élezett és tisztított metszőollóval, végezzük, ezáltal a vírusvektor szerepben megjelenő szerszám kevesebb gondot okozhat.
A metszést külső rügyre, ferdén, a rügy felett fél-egy cm-rel végezzük. A megmaradt rügy a metszés magasabb oldalán legyen – ez a rügy feletti metszés.
Futórózsa boltíven oldalnézetből
Előrejelzések figyelembevételével, ha kemény télre számíthatunk, érdemes a rózsaágakat felére visszavágni. Ezáltal a rózsa felülete csökken, a szél és a csapadék (hó, jég, ónos eső, stb.) kevesebb kárt tud tenni benne.
Erőteljes metszések során a futórózsa elveszti formáját, ezért különösen ügyeljünk arra, hogy metszéskor csak annyi ágat távolítsunk el, amennyit feltétlenül szükséges.
Futórózsa a házfal mellett vezetve
Időnként előfordulhat, hogy az ágat más irányba kívánjuk vezetni és nem kifelé, ilyenkor a kívánt irányban keresünk egy jól fejlett rügyet és arra metszünk.
A vadhajtásokat, a száraz, beteg ágakat, a keresztbe növőket, a befelé növő hajtásokat tőből távolítjuk el.
A jól gondozott, szellős rózsabokor virágözönnel örvendezteti meg a kertészt.
Erős, vastag ágakat idős rózsákon találunk. Ezeket fűrésszel vagy ágvágóval lehet szépen eltávolítani. Ügyelni kell az egyenletes sebfelületre, amit 5 cm átmérőjű vágási felületnél oltóviasszal, olajfestékkel vagy fasebkátránnyal kell fedni.
A rózsák tövére komposztot vagy fűnyesedéket érdemes tenni felületi komposztálásként, mulcsként.
Szimpla virágú futórózsa

www.fengshui-kert.lap.hu | www.rozsa.lap.hu | www.faiskola.lap.hu | www.civertan.hu |
www.magyardisznoveny.hu | www.regioweb.hu |

 

Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.